Teljes körű raktárkészlet kezelés (a teljes program tartalmazza) – akár több raktárral – alapanyag bevételezése, több raktár esetén raktárak közötti átvételezés, selejtezés, korrekciózás, felfőzés, standolás (manuális és digitális).
Az összesített alapanyagmozgás lekérdezésben nézhetjük meg azt, hogy egy bizonyos alapanyag, egy adott időszakon belül, hogyan mozdult meg, azaz mennyi lett belőle bevételezve, selejtezve, felfőzve, átvételezve, korrekciózva, törölve, illetve mennyi fogyott belőle. Mindezt értékben is kilistázza a rendszer.
A lekérdezés menthető és nyomtatható pdf és excel formátumban. A lekérdezést lehet testreszabni, illetve rendezni csoportok szerint különböző feltételek alapján. A lekérdezésben láthatjuk az alapanyagok csoportját, nevét, típusát, illetve a fent említett munkafolyamatok szerinti mennyiséget, a megadott mennyiségi egység alapján, valamint a munkafolyamatok értékét, ami kizárólag abban az esetben vehető figyelembe, ha pontosan vezettük a készletet és a beszerzési értékeket. Az összesített alapanyagmozgás lekérdezésben létrehoztunk egy + oszlopot, a neve Termék fogyás érték, melynek az a célja, hogy az adott alapanyagnál lássuk, az eladási értékét is. Szoftverünk maximum 10 raktárat kezel.
Új funkció az összesített alapanyagmozgás lekérdezésben:
- Költséghelyre történő szűrés a testreszabás részen (helyben fogyasztás, kiszállítás, személyzeti fogyasztás, reprezentációs fogyasztás)
Vendéglátó szoftver + saját weboldal AKCIÓ:
3 havi bérleti díj áráért 6 hónapig használhatod a StandMágus Vendéglátó Szoftvert
+ ha szükséged lenne egy saját weboldalra, az OnlineMágus Rendelő Szoftvert szintén 3 havi bérleti díj áráért 6 hónapig hónapig használhatod!
További kedvezmények Vendéglátó Szoftver esetén a leggyorsabbaknak:
ajándék (kliens) szoftver egy második gépre az első 6 hónapra
ajándék karbantartó szoftver
az üzembehelyezés díját megfelezzük!
Ajánlatunk visszavonásig érvényes!