Kérdésed van? Felhívunk és segítünk!

Blog

Hogyan készülj fel az NTAK adatszolgáltatásra?
2022. 10. 03.

Hogyan készülj fel az NTAK adatszolgáltatásra?

A Stand-Mágus Kft kifejezetten a vendéglátásban használatos szoftverek tervezésével, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik már 2009 óta.

Minthogy vendéglátósokat szolgálunk ki, egyik nagyon fontos, ha nem a legfontosabb fejlesztési feladatunk jelenleg az, hogy szoftvereinket megfeleltessük a tervek szerint 2023. január 1-től bevezetésre kerülő, kötelező NTAK adatszolgáltatásnak.

 

Mi is az az NTAK adatszolgáltatás?

A jogszabályban feltüntett TEAOR számú vendéglátó egységeknek 2023 január 1-től adatot kell szolgáltatniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. Az NTAK adatszolgáltatásnak automatikusnak kell lennie és naponta legalább egyszer, a tárgynapot követő 24 órán belül meg kell valósulnia. Ehhez pedig vendéglátó szoftverre van szükség. 

 

Regisztráció:

A hatályos jogszabályok alapján minden vendéglátóhelynek regisztrálnia kell az NTAK rendszerébe 2021. november 1. óta. Az NTAK regisztráció elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül történhet és mindössze néhány percet vesz igénybe. 

Az NTAK regisztrációt az alábbi linkre kattintva lehet elvégezni:
https://info.ntak.hu/regisztracio

Ezen a linken részletes útmutató és segédlet is található.

Az NTAK regisztráció során a vendéglátóhely üzemeltetője az alábbi adatokat köteles megadni:

  1. vendéglátó üzlet neve,
  2. pontos címe,
  3. a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzlet típusa (11 típusból, lásd 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. melléklete);
  4. kapcsolattartó levelezési címe,
  5. kapcsolattartó telefonszáma,
  6. kapcsolattartó elektronikus levelezési címe;
  7. tevékenység kezdőnapja;
  8. kapacitási adatok;
  9. nyitvatartási adatok;
  10. további, a szolgáltatás jellegére vonatkozó adatok.

NTAK adatszolgáltatásra köteles vendéglátó üzletek típusai:

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján minden Magyarországon működő vendéglátó üzlet üzemeltetőjének regisztrálnia kell vendéglátó helyét az NTAK rendszerébe, viszont adatot csak azoknak a vendéglátó egységeknek szükséges szolgáltatnia, amelyek nyugtaadási kötelezettségüknek online pénztárgéppel kötelesek eleget tenni.

Ebből azért látszik, hogy nagyon sok vendéglátóst érint ez a kötelező adatszolgáltatás. Többet, mint, akit nem. Valójában csak a munkahelyi étkeztetéssel, közétkeztetéssel, a rendezvényi étkeztetéssel, és a mozgó vendéglátóhely besorolással rendelkező üzleteknek nem kell adatot szolgáltatni az NTAK felé.


Az adatszolgáltatás célja:


Az adatbeküldés sorrendje:

Megkaptuk, hogy mely adatokat és hogyan is érint ez az adatszolgáltatás.

Meg kell határozni az adatbeküldés sorrendjét, hiszen az egyes tételek függenek egymástól és hivatkozni kell egymásra. Például a rendelésösszesítő,amelyet mi egyébként vendégblokknak hívunk és amely a vendég tételes fogyasztását tartalmazza, kapni fog egy azonosítót és ha ezt sztornozzuk, akkor kötelező erre az azonosítóra hivatkozva küldeni az NTAK felé.

 


A rendelésösszesítőkben a technikai adatokon kívül a rendeléssel kapcsolatos általános adatokat és a fogyasztott tételeket szükséges megadni:

 


A rendeléssel kapcsolatos általános adatok:

A tételekkel kapcsolatban pedig minden adatot be kell küldeni az NTAK felé. A megnevezését, egységárát, a hozzákapcsolt ÁFA értékét, mennyiségét, a rendelés pontos időpontját. A tételeket az NTAK által meghatározott kategóriákba kell sorolni és az NTAK által meghatározott mértékegységekben kell megadni.

 
 
 

Napi zárás adatok:

A napi zárás adatok két főbb blokkból állnak: technikai adatokból és összesítő adatokból. A technikai adatok nyilván ugyanazok, mint rendelésösszesítő beküldésénél, az összesítő adatoknál a dátumot, a nyitás és zárás időpontját a munkanap típusát kell megadni, illetve az összes borravalót is kérik.

Napi zárási üzenetet minden nap kell küldeni, akkor is ha aznap zárva van az üzlet és nem küldött be rendelésösszesítőt. Ekkor a napi zárási üzenetben küldi a rendszer, hogy az adott napon zárva tartott a vendéglátó hely, vagy forgalom nélküli napot zárt. 

Azért ebből látszik, hogy nagyon sok adatot kérnek, így annyi bizonyos, hogy szoftver nélkül megoldhatatlan feladat ez az adatszolgáltatás.

 


Fejlesztés:

Megkaptuk a fejlesztéshez szükséges részletes dokumentációt is, valamint hozzáférést a tesztkörnyezethez és ezek alapján zajlik a fejlesztésünk.

A szükséges beállítások nem látványosak, mert az NTAK adatszolgáltatás a háttérben, a felhasználók számára észrevétlen módon, automatikusan fog zajlani, hogy a legkisebb mértékben se zavarja  a mindennapi munkát. Nyilván megfelelő internet megléte szükséges lesz.


Igazolás:


Milyen egy jó vendéglátó szoftver?

Ha ígyis-úgyis szükséges lesz bevezetni egy vendéglátó szoftvert,  és adott esetben eszközökre is be kellhet ruházni, amelyen a választott vendéglátó szoftvert használni tudjátok, érdemes olyan szoftvert választani, amely felhasználóbarát, gyorsan megtanulható és tartalmaz olyan, akár egyedi funkciókat az adatszolgáltatáson kívül, amit üzletetek profiljába tudtok illeszteni, mert egy jó vendéglátó szoftver óriási segítség lehet a mindennapi munkavégzés során.

Amit mindig érdemes a vendéglátó szoftver funkcióin túl megvizsgálni, hogy milyen támogatást nyújt a cég, akié a szoftver. Itt elsősorban az ügyfélszolgálatra gondolunk. Mikor elérhetőek, ingyenes-e vagy fizetős a segítségnyújtás, hogyan tud segítséget nyújtani és egyáltalán mennyire szimpatikusak, segítőkészek az ügyfélszolgálati munkatársak.

Egy jó vendéglátó szoftver segítségével a vendéglátó tevékenységhez kapcsolódó valamennyi ügyviteli feladat gyorsan és hatékonyan végrehajtható.

Érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a vendéglátó szoftver bevezetését, hogy legyen idő begyakorolni, megtanulni azt a kötelező NTAK adatszolgáltatás előtt. Sokan hagyják majd az utolsó pillanatra, viszont minden cégnek véges a kapacitása.

 

A StandMágus Vendéglátó Szoftver minden típusú vendéglátó egység számára optimális megoldás kínál rengetegféle beállítási, tesztreszabási lehetőségének, beépített funkcióinak köszönhetően.

Természetesen alkalmas lesz az NTAK adatszolgáltatásra, de ezen túl ez egy másfél évtizede folyamatosan fejlesztett komplett rendelésfelvételi, raktárkészletkezelő,  ügyviteli szoftver, amely megfelel a korábban felsorolt kritériumoknak, így igazi támaszt nyújt az értékesítési folyamatokhoz.


Minden olyan funkciót tartalmaz, amely egy kis vagy közepes méretű vendéglátó egység számára szükséges lehet.

-     gyors rendelésfelvétel (nemcsak érintőkijelzővel, hanem hagyományos monitorral is működik, így nem szükséges drága eszközökre beruházni a használathoz)
-     rendelésfelvétel asztalnál, okos eszközzel is (erre is bármilyen telefon, tablet alkalmas, mert böngésző alapú az alkalmazás)
-     házhozszállítás futár elszámoltatással és törzsvendégkezeléssel
-     a házhozszállítás megtámogatásához egy szerkeszthető weboldalt is biztosítunk ügyfeleinknek és az ezen keresztül leadott rendelések beérkeznek a vendéglátó szoftverünkbe, ezzel rengeteg időt meg lehet spórolni, amellett nyitvatartási időn kívül is lehet rendeléseket fogadni
-     adóügyi bizonylat nyomtatás
-     a meglévő pénztárgépek természetesen tovább használhatók, csak külön kell beütni áfacsoportonként a részösszegeket, amelyet kiszámol a szoftverünk. Vannak bizonyos típusok, amelyekhez vonalkódolvasót vagy QR kód olvasót lehet csatlakoztatni és azok segítségével lehet beolvasni a pénztárgépbe a fizetendő összeget.
-     integrált online számlázó áfás számla nyomtatáshoz
-     készletkezelés, FIFO raktákészletkezelésünk van és minden készletmozgás, ami a valóságban előfordul, meg van csinálva a szoftverünkben is
-     standolást és értékesítést mérleggel is meg lehet támogatni, gyorsítani
-     menükezelésre nagy hangsúlyt helyeztünk. Több hétre előre be lehet állítani a menüket és ezekhez előrendeléseket is lehet rögzíteni. A vendégeknek folyószámlát nyithatunk, ahol nyomonkövethetők a befizetések és az esetleges tartozások. A menük is megjeleníthetők az online felületen.
A visszajelzések alapján kiemelten jó az ügyfélszolgálatunk.


Egy dolgot azonban még ki szeretnék emelni. Tudjuk, hogy ez a kötelező NTAK adatszolgáltatás minden vendéglátós számára egy olyan megoldásra váró, plusz feladatot jelent, amely egyáltalán nem hiányzik, sem időben, sem anyagilag, főként ebben a gazdasági környezetben, amely amúgy is keményen sújtja a vendéglátást, ezért kidolgoztunk egy nagyon kedvező ajánlatot számotokra: 

Szoftverünk teljeskörű rendelésfelvételi és készletkezelő rendszer, de ha valaki tényleg kifejezetten csak az NTAK adatszolgáltatás miatt venné igénybe, akkor elegendő számára az alap rendelőszoftverünk, mely havi nettó 6 900 Ft-os áron elérhető, és ez elegendő is az adatszolgáltatáshoz.

Akciónk keretei között most 3 havi bérleti díjéért 6 havi használatot adunk, tehát

bruttó 26 289 Ft-ért 6 hónapig használható szoftverünk, ezt követően ez az összeg 3 havonta kerül kiszámlázásra.

ehhez egy üzembehelyezési díj adódik hozzá első alkalommal, mely 36 000 Ft (AAM) és amelyért értékesítésre készen telepítve, betanítva adjuk át a rendszert.

Így az első 6 havi költség mindössze bruttó 62 289 Ft, ingyenes ügyfélszolgálattal.

Lehetőség van a későbbiekben megvásárolni is a szoftvert. Ha a vásárlási szándékot az első bérlési periódus lejártát megelőzően 1 hónappal jelzitek, akkor beleszámítjuk a telepítéskor kifizetett összeget az aktuális végösszegbe.

A szoftver akár már most bevezethető, mert a 6 hónapos periódus csak január 7-től kezdődik vagy amikortól élesben kezditek használni. Ezzel lehetőséget teremtünk arra, hogy akik számára az informatika világa idegen, meg tudjon barátkozni a szoftverrel, tét nélkül tudjon gyakorolni rajta és mire szükséges az NTAK adatszolgáltatás miatt, magabiztosan tudja használni.

Az eszközök beszerzésével sem kell törődni, azt is meg tudjuk oldani. 


Az adatszolgáltatás a legfrissebb információk alapján 2023. január 1-től lesz kötelező.

Összegyűjtöttünk pár kérdést, amely az ügyfeleinktől érkezett és még nem volt róla szó.

 

Ki láthatja az NTAK felé beküldött adatokat?

A Turisztikai törvény szerint 

  • a Magyar Turisztikai Ügynökségnek
  • a vendéglátóhely címe szerinti önkormányzat jegyzőjének
  • állami hatóságoknak
  • a KSH-nak van hozzáférési jogosultsága.

Hol kell regisztrálni?

https://ntak.hu/bejelentkezes

Továbbra is kell pénztárgépet használni?

Erre határozott igen a válasz. Az NTAK felé, illetve a NAV felé történő adatszolgáltatás egymástól független. A NAV felé az online pénztárgép, az NTAK felé pedig a választott vendéglátó szoftver szolgáltat adatot. A kettőnek nyilván illik majd teljes szinkronban lennie.

Hol találhatom meg a legfrissebb információkat az NTAK adatszolgáltatásról?

https://info.ntak.hu/vendeglatas

Ki fogja ezt ellenőrizni?

Az NTAK regisztráció meglétét, valamint a rendszeres és megfelelő adatszolgáltatást a vendéglátóhely címe szerint önkormányzat jegyzője jogosult ellenőrizni és fogja is ellenőrizni évente legalább egyszer.

Ha kérdése merülne fel NTAK-kal vagy vendéglátó szoftverrel kapcsolatban, nyugodtan keress elérhetőségeinken.

A készletkezeléssel kapcsolatos adatokat is küldeni kell a kötelező NTAK adatszolgáltatás során?
 
Kizárólag az értékesítéssel kapcsolatos adatokat kell küldeni, a készlet információkkal kapcsolatos adatokat nem.
 

Vissza a bejegyzésekhez

Kérj részletes tájékoztatást és árajánlatot!

Tekintsd meg Vendéglátó szoftverünk részletes leírását